Hol sírunk, hol nevetünk, érzelmeinktől függően. Mikor jókedvűek vagyunk, úgy repdesünk a boldogságtól, hogy madarat lehet velünk fogatni, de amikor kedvetlenebbek vagyunk, azt nem szívesen mutatjuk meg másoknak. Szeretnénk elbújni a világ elől, hogy minél hamarabb újra vidámak és boldogok lehessünk. 

Amit nehezen viselünk el, annak nem tudunk örülni és legszívesebben kitörölnénk az emlékezetünkből. De nem lehet kitörölni, csak elfelejteni szép lassan, idővel. Épp ezért, olyan helyre visszük magunkkal a neheztelésünket, ahol senki sem lát, bebújunk a kuckónkba és fájdalmunkban lehet, hogy sírdogálunk is emiatt. Amikor azonban ránk süt a napsugár, miénk a szabadság, azt érezzük, amit szeretünk is, és a szemünk mosolygóssá válik, az arcunk felderül, és fülig ér a szánk, mert csak jobb örülni, mint búslakodni. 

Nem mindenki egyformán dolgozza fel az érzelmeit. Sok olyan ember van, aki képes arra, hogy nappal mindig derűsnek tudja mutatni magát, annak ellenére, hogy érik őt fájdalmas sebek. Ő lehet, hogy az éjszaka magányába viszi a gondjait, hiszen neki is fel kell dolgoznia azokat a fájó sebeket. De tudja, hogy a nappal csak az ővé, ilyenkor nem engedi, hogy bármi is beárnyékolja a jókedvét. 

Tanulság: - Valószínű, hogy minden könnycseppünk, amit ejtünk életünk során, megszabadít minket attól, hogy még nehezebben kelljen átélni a csalódásokat, a megbántásokat. Ha sikerül úgy élnünk, hogy derűs arccal fordulunk mindig egymás felé, kevesebb fájdalom fog érni minket. Légy mindig vidám és őrizd meg a sírás felszabadító erejét is, hiszen van, mikor épp az oldoz majd fel borús hangulatodból.