A tudás hatalom. Hallhatjuk mindenfelé. De amit az ismeretek által megtanulhatunk, az mindig több, mint amire képesnek hisszük magunkat. Kicsit félszegek is vagyunk önmagunkkal szemben, nem tudjuk mitévők legyünk, amikor már cselekedni kéne. Lehet, hogy tudjuk mit kellene csinálnunk, de nem találjuk a módját, nem leljük a megoldás kulcsát. 

Hát, én ebben vagyok a legrosszabb, azt hiszem, az önnevelésben. Pedig annyira tudok igyekezni időnként. Ha nagyon magam alatt vagyok, akkor szedem elő az önfejlesztő könyveket és csak olvasok és olvasok és újra csak olvasok. Azt nem mondom, hogy nincs foganatja a sok olvasásnak, inkább a megvalósítás hibádzik egy kicsit. Én lassan fejlődök, és azt is ugyanúgy meg kell ismételnem, mint amikor először olvastam vagy hallottam valamiről.

Régebben nem becsültem eléggé az életemet, lehet, hogy játszottam is vele, de mára már mindent másképp látok. Minden tettünk létrehoz valamit az életünkben. Ha jót cselekszünk, áldásos napok várnak ránk, viszont ha rosszban sántikálunk néha, akkor abban semmi köszönet nem lesz.

Ne ítélj elsőre! - tartja a mondás. Nem jó, ha megkülönböztetjük az embereket egymástól. Vannak erősségeink és vannak gyengeségeink, nem születünk mindjárt úgy, hogy mindennek a birtokába jutunk. Tanulunk életünk során sok mindent, ezek közül a legfontosabb a szeretet érzése, amit lehet, hogy nem is igazán tanulunk, mint inkább kifejlődik bennünk.

Kapunk időnként hideget, meleget az életünktől. Nem mindegy, hogy hogyan is tudjuk mindezt feldolgozni. De vannak szerencsés pillanataink is, amit azt hiszem, alig becsülünk meg vagy alig vesszük észre őket. Ha pofon üt az életünk, nem biztos, hogy az a jó megoldás, ha félreállunk előle. Bíznunk kell önmagunk erejében, abban, hogy el tudunk viselni nagyobb károkat is, úgy, hogy nem törünk össze.

Érzelmeim béklyójában élek sokszor. Nem tudom függetleníteni magamat tőlük. Egyik érzelem jön, a másik távozik, de mindig van egy (vagy több), aminek a hatása alatt vagyok. Ez lehet rossz vagy éppen jó, a lényeg, hogy hiába minden erőlködés, nem tudom kivonni magamat a forgalomból, ilyen vagy olyan érzésekkel élek nap mint nap.

Van, mikor felesleges kérdéseket teszek fel másoknak, és csak később jut el a tudatomig, hogy na, ezt most éppen nem kellett volna megkérdeznem. Kényszerhelyzetbe hozhatjuk a társunkat, ha így cselekszünk, és ilyenkor van az, hogy rájövünk, sokszor a kevesebb több. Egyébként is megneheztelhetnek ránk, amiért olyan kíváncsiak vagyunk.

Volt, mikor úgy voltam, hogy ami a szívemen, az a számon. Ez jó is, rossz is lehet, az én esetemben inkább rossz volt, mert régebben nagyon hamar dühbe jöttem, és keresetlen szavak hagyták el olykor a számat. Azóta már bölcsebb lettem, de még most is előfordul, hogy uralkodni kell magamon. És bizony tettem olyan dolgokat régebben, amit ma már másképp csinálnék.

De sokszor is szeretném, ha ki tudnám javítani a régi hibáimat. Ma már józanabbul és felelősségteljesebben gondolkodom, mint régebben, de tudom, hogy ezután is lesz olyan eset, amikor nem a legjobb tudásom szerint cselekszem majd. Nem szabad megijednem ezért ilyenkor, mert amin nem tudok változtatni, azt egyszerűen el kell engednem a szélbe, nem szabad drága időt pazarolni rá.

Nem tudom miért alakult úgy az életem, hogy végül csak egy-két igazi barátom, barátnőm maradt meg nekem. Lánykoromban sok barátnőm volt, de lehet, ahogy férjhez mentünk, mindenkinek a saját családjára kellett ügyelnie, és már nem maradt idő vagy energia fenntartani a régi barátságokat. Így elszakadtunk egymástól, alig-alig hallok már a régi emlékekről.