Azt hiszem, mindjárt az elején megállapíthatjuk, hogy jót cselekedni jó dolog. Ezt senki nem vonhatja kétségbe. A jóság szerintem egy olyan alaptulajdonságunk, ami rokonszenves, ami jólesik a szívünknek, és mindenki pozitívan viszonyul hozzá. Ezt a tulajdonságunkat valószínű, hogy örökölhetjük is a szüleinktől, de ez fejleszthető is mindenképpen, ha elég hajlandóságot mutatunk iránta.

Igen! Ugye?! Szoktuk mondani, hogy: - a pillanat varázsa!, ne hagyd elveszni a pillanat varázsát, mert az egy röpke idő alatt elillanhat, elsuhan, mint ahogy a lepke is azonnal elröpül, mihelyt megérzi, hogy meg akarod őt fogni, pedig csak a jó szándék vezérelt téged, nem akartad bántani őt, csak megcsodálni szépséges színeit, de huss! - már tova is röppent a szép pillangó. Ugyanígy van a pillanat varázsával is, ha keresed és rátalálsz, szerencséd van, mert épp jókor csípted el a pillanatot, és át tudtad élni a csodás érzést, amit nyújtott neked.

Talán nem is lehet túl sokat hozzátenni a fent idézett mondathoz, mert annyira egyértelmű, de próbáljunk beleérezni egy kicsit ebbe a jól megfogalmazott mondatba. Tehát, mi saját magunk vagyunk a felelősek a saját boldogulásunkért, ezt kerek-perec megállapíthatjuk. Ha nem teszünk semmit sem azért, hogy szebb jövőnk legyen, nem is várhatjuk el, hogy majd a sors szépen elrendezi körülöttünk a dolgokat.

Nos, elég csalós-ravasz kérdést kaptunk mára ebben az idézetben. Talán túl sokat gyűjtögetünk? Nem tudunk lemondani bizonyos dolgokról? Mi a számunkra felesleges és mire lenne úgy istenigazából szükségünk? Ha meg tudjuk válaszolni ezeket a kérdéseket, még akkor sem jutnánk el a biztos megoldásig, szerintem. 

Szóval, se többet, se kevesebbet! Ebben minden benne van. Mi is az igazság? és Mi mit tudunk erről? Az igazság egy vitathatatlan tény, olyasmi, amit mindenki elismer valósnak, mindenki egy véleményen van róla. Igazat mondani jó dolog, bár nem mindenki él ezzel, aminek sok hátulütője is lehet. De bármiről is gondolkodunk, tulajdonképpen arra jutunk, hogy csak egy igazság létezik, ez feketén-fehéren megmutatja, hogy mi is a valóságtartalma.

Szeretnénk mindig boldogságos percekben élni az életünket, de lehet, erre nem mindig kerül sor, sokszor vagyunk kitéve a sorsunk szeszélyeinek. A sors mindig megtréfál bennünket, hiába is próbálkozunk kicselezni, van, mikor a sorsunk győzedelmeskedik.

Hát, mit mondjak?! Mélyen együttérzek a címbéli mondattal, mert hogy valóban így van, hogy sokszor elmegyünk a saját boldogságunk mellett. Lehet, nem direkt csinálunk ilyesmit, hanem véletlenül alakul így, de akkor is..., nem szabad ezt olyan könnyedén venni, hiszen a saját jólétünk, a saját boldogulásunk múlik rajta.

Hát, igen! Ez nálam is sokszor így van. Én vagyok az iskolapéldája annak, hogyan is lehet a képzeletünket arra használni, amire éppen nem szabadna. Mindent bele tudok képzelni egy szimpatikus helyzetbe, olyan oktalanságokat, amik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Ezen nehéz változtatnom, pedig jó lenne ha meg tudnám ezt tenni. 

Volt már úgy veled is biztosan, mikor azt vetted észre, hogy túlontúl kedves valaki hozzád, nagyon a kedvedben akar járni, túlságosan is rád van "cuppanva" (bocsi, hogy ilyen alpári módon fejezem ki magam), de látszik rajta, hogy valamiért irtóra igyekszik, hogy olyan szavakat használjon, ami a te szívedet melengeti. Vagy rossz fát tett a tűzre, és így akarja helyrehozni ezt, vagy a közeledben szeretne maradni, mert érzi, hogy kicsit eltávolodtatok egymástól.

Gyűjtögetünk? Felhalmozunk dolgokat? Túlzásba visszük azt, amit nem lenne szabad? -, ilyenkor valószínű, hogy nem tudjuk megállapítani a magunk számára, hogy miből van már így is túl sok a birtokunkban. Hevesen vitatkozunk? Megsértődünk semmiségeken? Megbántjuk azt a valakit, akit a legjobban szeretünk? -, bizony, előfordul ilyesmi, és elég gyakran.