Az idő sokszor megfoghatatlan fogalom a számomra. De a fenti idézet mégis olyan kedves, és szeretetreméltó, hogy érdemes egy kicsit időzni nála. Megbecsüljük-e eléggé a saját időnket? Esetleg más idejét raboljuk időnként? Ha számolgatni szeretnék, akkor mindjárt eszembe ötlik, hogy egy nap bizony…
"...amit a szerelem nagy nehezen felépít, azt a gyűlölet egy pillanat alatt lerombolja..."
Szeretünk szeretni, és ez így van jól. De bele sem gondolunk, hogy mennyi "munkánk" fekszik egy jó kapcsolat kiépítésében. Tartós kapcsolatot csak úgy tudunk létrehozni, ha összhangban vagyunk a társunkkal, mi is azt érezzük egy adott pillanatban, mint ő. Amikor szeretünk valakit, nem gondolunk…
"Lássuk magunkat úgy, ahogy mások látnak minket. Aki éhes, mérges."
Láttál-e már dulifuli módra viselkedő embereket? Ők ilyenkor nem veszik észre, hogy mi is játszódik le bennük, nem látják azt, hogy például mások most milyennek is látják őket. Nehéz megvalósítani, hogy úgy nézzünk magunkra, mintha egy tükröt tartanának elénk. Ebben a tükörben meglátnánk hogyan is…
"A csók úgy lobban fel, mint a villám, a szerelem úgy süvít el, mint a vihar, aztán az élet megint nyugodt lesz, mint a mennybolt, s folyik tovább, épp úgy, mint azelőtt."
Azt hiszem, ilyen szép idézetet nem találhattam volna vasárnapra és a szerelem ünnepe előttre. Édesítsük meg a kapcsolatainkat, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy olyan csodás élményekben lehessen részünk, hogy minden nap megirigyelhessük. Nem olyan nehéz szerelmesnek lenni, sőt, inkább…
"...minden ember saját szerencséjének kovácsa; mert a szerencsét igenis ki lehet kényszeríteni, de sokat lármázni, nagy hűhót csapni nem kell körülötte."
Sokan szerencsétlennek hiszik magukat olykor-olykor. Lehet, nem néznek jól körül a környezetükben. Igaz, nagyon nehéz néha mindenben meglátni a jót, mégis ez a helyes hozzáállás és csak ekkor jutunk el olyan szintre, hogy a szerencse is mellénk szegődik bizonyosan.
"...az ember csak akkor értékeli igazán a boldogságot, ha már a boldogtalanságba is belekóstolt..."
Eddigi életem során nagyon sokszor éreztem magam boldogtalannak, mert a betegségem nem engedte, hogy másképp is érezzek. A fenti címet azért választottam, mert igaznak hiszem, és körülbelül olyan, mint amikor azt mondjuk, hogy a poklot is meg kell járnia annak, aki a mennyországba szeretne jutni.