Nem kell messzire mennünk, hogy a fenti mondatot élő példával bizonyítsuk. Én vagyok az élő példa arra, hogy ez így is van. De szerintem nyugodtan általánosíthatunk, hiszen valóban a saját kis szenvedésünk foglalkoztat a leginkább minket. Úgy is mondhatnánk, hogy mindenkinek megvan a maga baja, problémája, és erre másoknak szinte alig van rálátásuk.

Amikor látod, hogy társad búval bélelt, szomorú, akkor valami nem stimmel nála, valami foglalkoztatja a szívét, a lelkét. Gondolkodik, morfondírozik, elmélkedik, hogy megoldásra jusson. Idővel sikerül is, de ezek a problémák olyanok, hogy újból és újból kialakulnak, mindig találnak egy kis rést, hogy a közelünkbe férkőzhessenek. Így egyik probléma után jön a másik. De nem szabad elkedvetlenednünk, hiszen minket sem olyan fából faragtak, hogy csakúgy megfutamodnánk előlük.

Sokat, túlontúl sokat aggodalmaskodtam régebben. Bármiből tudtam gyártani nehezteléseket, duzzogni valókat, mérgelődéseket, stb. Csak nagy sokára sikerült úgy élni az életem, hogy az egyensúlyban legyen a körülöttem lévő világgal és én se érezzem magam számkivetettnek. Egyszóval mindig megvoltak a magam kis szenvedései napról napra. Tenni csak én tudok ezek ellen, ezt be kellett látnom, így az életem jobb irányt vett. :)

Tanulság: - Sose gyötörd magad hiábavalóságokon. Azokkal kell foglalkoznod, amik a valóság talaján mozognak. Ha sikerül megfejtened egy-két problémád okát, máris közelebb kerülsz a boldogságodhoz. Egyik napunk ilyen, a másik másmilyen. Nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Arra azonban vigyázz, hogy más embert ne traktálj a saját apró kis megoldásra váró gondjaiddal. Ez csakis a te feladatod, és ha visszagondolsz a címre, láthatod, hogy másnak is van bőven min dolgoznia, hogy ő is boldogságban élhessen.