Az idő sokszor megfoghatatlan fogalom a számomra. De a fenti idézet mégis olyan kedves, és szeretetreméltó, hogy érdemes egy kicsit időzni nála. Megbecsüljük-e eléggé a saját időnket? Esetleg más idejét raboljuk időnként? Ha számolgatni szeretnék, akkor mindjárt eszembe ötlik, hogy egy nap bizony csak 24 órából áll, egy hét ugye 168 óra, ami ki tudja, hogy édes kevés-e vagy elegendő-e arra, hogy mindent elvégezzünk, amit szeretnénk.

Szeretünk szeretni, és ez így van jól. De bele sem gondolunk, hogy mennyi "munkánk" fekszik egy jó kapcsolat kiépítésében. Tartós kapcsolatot csak úgy tudunk létrehozni, ha összhangban vagyunk a társunkkal, mi is azt érezzük egy adott pillanatban, mint ő. Amikor szeretünk valakit, nem gondolunk arra, hogy mennyi áldozatot is hoztunk azért, hogy a szerelmünk tartós maradjon, ne hervadjon el, mint egy szál virág.

Láttál-e már dulifuli módra viselkedő embereket? Ők ilyenkor nem veszik észre, hogy mi is játszódik le bennük, nem látják azt, hogy például mások most milyennek is látják őket. Nehéz megvalósítani, hogy úgy nézzünk magunkra, mintha egy tükröt tartanának elénk. Ebben a tükörben meglátnánk hogyan is viselkedünk, hogyan nézünk ki, és milyen érzelmeket árul el az arcunk, a testtartásunk.

Azt hiszem, ilyen szép idézetet nem találhattam volna vasárnapra és a szerelem ünnepe előttre. Édesítsük meg a kapcsolatainkat, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy olyan csodás élményekben lehessen részünk, hogy minden nap megirigyelhessük. Nem olyan nehéz szerelmesnek lenni, sőt, inkább egyszerűbb, mint bonyolultabb. De csakis az igazi szerelem lobban fel úgy, mint a villám, és hogy ne süvítsen el úgy, mint a vihar, ezért nekünk kell tennünk minden egyes nap minden egyes percében.

Sokan szerencsétlennek hiszik magukat olykor-olykor. Lehet, nem néznek jól körül a környezetükben. Igaz, nagyon nehéz néha mindenben meglátni a jót, mégis ez a helyes hozzáállás és csak ekkor jutunk el olyan szintre, hogy a szerencse is mellénk szegődik bizonyosan.

Eddigi életem során nagyon sokszor éreztem magam boldogtalannak, mert a betegségem nem engedte, hogy másképp is érezzek. A fenti címet azért választottam, mert igaznak hiszem, és körülbelül olyan, mint amikor azt mondjuk, hogy a poklot is meg kell járnia annak, aki a mennyországba szeretne jutni.

Kedvenc idézeteim egyike. De sokszor is mondtam magamnak és de sokszor is írtam le magamnak ezt a mondatot! Viszont nagyon hatásos és gyógyító ereje van. Ezt magamon mértem le a legjobban. Mindennap reggel, délben és este csak ezt a mondatot mondogattam magamnak, mert annyira beteg voltam. Jártányi erőm sem volt már és nem tudtam kihez fordulni már segítségért. Rá kellett jönnöm, hogy csakis én vagyok az, aki segíthet magamon, nekem kell megváltoznom valamiben, hogy jobb sorsra forduljon az életem. 

Ha valaki gyorsan felejt az én vagyok. Ha valaki a leggyorsabban azt felejti el ami az előbb történt vele, az is én vagyok. És az is én vagyok, aki a leggyorsabban szereti elfelejteni ha valami rossz történik vele. Azt írja a cím, hogy a leggyorsabban a kellemetlen pillanatokról feledkezünk meg. 

Bizony, saját tapasztalatból mondom, hogy így van. Nem sokszor szerelmes az ember lánya, igazán csak egyszer. Szerintem. Lehet, nem így van, de én így gondolom. Amikor én szerelmes lettem, bizony megváltozott velem a világ. Azóta is ebben a megváltozott világban élek, amit olyan gyönyörűnek találok, hogy még az sem változtatja meg ezt a nézetemet, hogy sokszor megbántódom vagy én bántok meg akaratlanul is másokat.

Ezt a bölcsességet épp most tapasztalom magamon, amikor is készülődöm a karácsonyra. Amikor lustább vagyok és nincs kedvem dolgozni, takarítani vagy bármi mást csinálni, leeresztek mint a lufi, kimegy belőlem minden erő. Amikor pedig ráébredek arra, hogy most már nem tűr halasztást a munka, bizony, neki kell veselkedni és csinálni kell, akár van kedvem hozzá akár nincs.