Bizony, a kellemes emlékek megédesítik a napjainkat. A rossz, kellemetlen dolgokat pedig azonnyomban el kell tudni felejteni. Máskülönben a sok rossz érzés mind nyomasztani fog minket. Napról napra, óráról órára, percről percre. Meg kellene tanulni végre pozitív módon gondolkodnunk, hogy ezek a gondolatok foglalják el, ezek a gondolatok uralják a fejünket, az eszünket. Nehéz a rosszat elfelejteni, mert mindig érzünk benne valami ártó szándékot önmagunkkal kapcsolatban. Sérelmesnek találjuk magunkra nézve, és ezért jól meg is jegyezzük magunknak őket. Foglalkozunk velük, pedig nem érdemlik meg ezt tőlünk.

Szeress amíg csak van benned élet. De ne bosszulj meg semmit, mert nem éri meg. Volt egy szomszédnőm, aki megharagudott a szomszédjára, mert az olyat tett, ami elfogadhatatlan volt a számára. Végül a szomszéd bocsánatot kért, mire a szomszédnőm azt mondta neki, hogy - Megbocsájtok, de elfelejteni sosem fogom. Így szeretünk és így tartjuk a haragot néha, hogy nem felejtünk, nem akarunk felejteni vagy nem tudunk felejteni. Tehát a két érzést, a szeretetet és a bosszút egy paraszthajszál választja el egymástól. Csak az egyik építő jellegű, míg a másik visszaránt minket a mélybe.

Az emberi lélek szinte kiismerhetetlen. Próbálod megfejteni a titkát, de nem sikerül. Azt viszont tudod te is és mindenki, hogy csak az igaz szív képes megtölteni szeretettel, sok jósággal és kedvességgel. Milyen dicső munka! Először azt hiszed, hogy a te lelked formálhatatlan. Később jössz rá, hogy a lelkedet olyan sok helyről tudod táplálni, szinte végtelen lehetőséged van arra, hogy tiszta őszinte és becsületes emberré formáld magad.

Nincs is szebb teremtmény az embernél, és az emberi szellemnél! Olyan sokat köszönhetünk neki, mindig készenlétben van, új és még újabb dolgokat képes megtanulni, képes szeretni, képes hibákat kijavítani, képes minden nap megújulni. És milyen fából is faragtak minket néha? Egy szempillantás alatt tönkre tudunk tenni sok-sok évi munkát, nem törődünk egymással, főleg mikor arra a legnagyobb szükségünk lenne.

Sok ostobaságot csináltam már, nem hallgattam a jó szóra, és mindannak ellenére, hogy sokszor figyelmeztettek, ugyanazt a hibát elkövettem többször is. Végül azért sok-sok év után tanulok a saját hibáimból, és igyekszem jó, szép és elégedett életet élni. Meghallgatok mindenkit, akiről tudom, hogy a jobbítás szándékával szól hozzám. A fenti idézetet is magamnak gyűjtöttem, épp azért, hogy fejlődjek és csak jó dolgok történjenek velem. Hallgatok már az okos beszédre, és igen figyelem, hogy ki mikor mit mond és azt milyen célból teszi.

Mindig jóságosak tudunk lenni, ha egyszer ezt elhatározzuk magunknak. Igazán nem telik szinte semmibe a megvalósítása. Jóság. Olyan édes nekem ez a szó, és nem véletlen, hogy az idézet is fényforrásként emlegeti. A jóság belülről fakad, a szíved mélyéről, a szíved melegéből, a lelked tisztaságából. Ha csak egyszer is voltál már jóságos, (és ki nem volt még?), akkor tudhatod, hogy csak akkor tudsz ilyen lenni, mikor teli vagy szeretettel, teli vagy örömmel és békében vagy akár önmagaddal, akár a világgal.

Néha elfog minket a búskomorság, nem tudunk örülni semminek sem. Elfog minket a rosszkedv, mélabúsak leszünk, alig lehet megvigasztalni minket. Túlontúl pesszimisták vagyunk néha. Olyat is a szívünkre veszünk, amit pedig nem kellene. Ha rosszkedved van, vajon látszik-e rajtad már a második másodpercben, miután megsértődtél valamin? Nem lenne szabad másnak is látnia, ha valami bánt minket. Ezt nagyon nehéz elérni, inkább panaszkodunk rossz sorsunk miatt.

Erre a mondatra nagyon igaz, hogy szinte csak úgy tudom megfogalmazni, amit írni szeretnék róla, hogy ugyanazt ugyanazzal magyarázom (Idem per idem). De azért próbálkozom, hogy ne így legyen. A bölcs ember mindig tudja mit tesz, mit cselekszik. Hogy miért tud ilyen helyesen élni? Mert mindig törekszik arra, hogy ne bántson meg mást, úgy éljen, hogy az ne csak saját maga kedvére legyen élvezetes, hanem másokra nézve is. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy bölcsen élni a legegyszerűbb és a legkifizetődőbb.

Tény és való, hogy a fenti idézet megállja a helyét. Legalább is nálam. Amikor éhes vagyok, semmi másra nem tudok gondolni, csak az evésre, arra, hogy üres a gyomrom és enni kellene valami. Azután itt van a szerelem. Ha nincs, sóvárgunk utána, ha van, akkor pedig lehet, hogy nem becsüljük meg eléggé. Ezért ez a két szó és ez a két helyzet valóban a két legfontosabb lehet életünkben. És ami a két pólus között van, az maga az életünk, minden jóval és rosszal együtt.

Minden változó. Csak a változás állandó. Ha ítéletet szeretnél alkotni a múltról vagy éppen a jelenről, nem igazán találnál jó szavakat, nem biztos, hogy jól ki tudnád fejezni mit érzel. Minden változik, amit tegnap még szerettél, ma már lehet, hogy közömbös a számodra. Persze nem mindennel van ez így, a fontos dolgok mindig is azok maradnak a számodra.