Azt mondják: - a szerelem örökké tart. Ez igaz is, csak tenni is kell azért, hogy örökké tarthasson. Ha pedig nem tart örökké, az nem is volt igaz szerelem, vagy hagyták kihunyni a lángját. Szeretni tudni kell. Őszintén, szenvedéllyel, hűséggel. Amikor egy szerelmespárt meglátunk összebújva, akik nem törődnek a külvilággal, csak a saját érzéseik foglalkoztatják őket, kicsit irigykedünk, vajon mi miért nem vagyunk ilyenek. Mi is ilyenek voltunk, amikor csak az számított, hogy őszintén, tisztán tudjunk érezni a társunk felé. Ha irigykedünk, akkor valamit elrontottunk, hiszen ha őriztük volna a szerelem tüzét, azt a forróságot, ami két szerelmes szívet összeköt, akkor bennünk is meg lett volna az a szenvedély, ami kell ahhoz, hogy ne aludjon ki a szerelem lángja.

Szinte mindenki az egyszerűség híve, amikor csak módja van rá. Azt tesszük elsőre, amit természetesnek veszünk, amire egyből azt gondoljuk, ez a helyes, ezt kell tennünk. Az egyszerűség mellett kéz a kézben jár, mint édestestvér a jóság és az igazság is, ezt mindannyian így gondolhatjuk. Ha ez nincs így, akkor ott valami meghalt, ott valami hibádzik, valami nincs rendjén. Ha csak így élnénk az életünket, hogy ezt az édes hármast megfogadnánk barátunknak, már akkor olyan boldogságos életünk lehetne, hogy bárki megirigyelné tőlünk. De esendők vagyunk és sokszor vétünk hibákat. Figyeljünk a fenti idézetre, és tartsuk meg mint bölcsességet magunknak.

Lehet-e azt mondani a címben lévő mondatra, hogy "éjtnappallátéve" dolgozunk? Nem hiszem, mert az előbbi mondatban nincs élvezet, a címbéli mondatban viszont külön ki van hangsúlyozva, hogy - felüdíti. És, ami felüdít minket, azt élvezzük, és amit élvezünk, az boldogsággal tölt el. Tehát úgy vagyunk kitalálva, hogy örülünk minden egyes feladatnak, új kihívásnak.

Bizony, sokszor ráfázunk, amikor hirtelen beszélünk vagy cselekszünk. Kis önmérséklet sosem árt. Volt többször életem során, hogy hamarabb szóltam, mint gondolkodtam volna. Gondolkodtam én, csak gyorsabban mondtam ki a szavakat, mint illett volna és ezért nagyon sokszor éreztem kényelmetlenül magam. A megfelelő szó a megfelelő helyen és módon mondva áldás számunkra. A megfelelő tett, cselekvés a megfelelő időben mindennél többet jelenthet.

Sokszor érezzük tehetetlennek magunkat. Azt hisszük, nincs kiút, vége mindennek. Lehet, sokszor is állít az élet lehetetlen helyzetek elé. Aki nem bízik, elkerüli őt a szerencse is és a jó sorsa azt sem tudja mit kínáljon fel neki. Bízz abban, hogy amit most lehetetlennek tartasz, az a közeljövőben megvalósul. Azt hisszük sokszor, hogy az élet összeesküdött ellenünk, semmi sem megy jól, nem vagyunk jó passzban és így a kedvünk sem túl fényes. Kit hibáztatunk ilyenkor? Másokat? Önmagunkat? Egyik sem helyes, mert negativitást szül.

Nagy igazság, hogy mindenki hibázik. És ez alól a bölcsek sem kivételek, mint a címben is van rá utalás. Hatékonyak és sikeresek szeretnénk lenni minden percben, de mindig közbejön valami, és ebben lehet, hogy mi is ludasok vagyunk. Nem figyelünk eléggé, hibát hibára halmozunk, és később lehet, hogy másokat okolunk a saját meggondolatlanságunkért is.

Talán ide passzol az a mondás, hogy "sok kicsi sokra megy". De nekem erről a mondásról mindig a spórolás jut eszembe, sok apró forintot gyűjtök, és akkor egyszer csak jó sok pénzem lesz. Pedig ha alaposabban végiggondoljuk ezt a mondatot, nagyon-nagyon sok mindenre igaz lehet. És ahogy igaz Lao-ce gondalata - "...ezer-mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik." -, úgy igaz a címbéli idézet is.

Nagy igazság, amit a címbéli idézetben olvashatsz. Legalább is a számomra az. Mindig is egy kicsit "lusti" voltam ahhoz, hogy meg tudjam valósítani az álmaimat. Álmok nélkül nem élhet az ember, de ha nem tesz érte semmit, csalódottá válik és talán elkezd másokat hibáztatni. Pedig, csak a saját házatáján kellene körülnéznie. Élni csodás dolog! Gondolkozni még csodálatosabb dolog. Hinni valamiben elképesztően jó dolog. Ha ez mind így együtt van, és nem vesszük észre a bennük rejlő lehetőségeket, kudarcra vagyunk ítélve.

Unatkozni talán a legrosszabb dolog a világon. Nem is szeretünk, valljuk be! A címben írt idézet hűen tükrözi, hogy ha valami bánt minket, esetleg betegek vagyunk, semmi más nem foglalkoztat minket, csak a saját problémánk. Ez egyszerűen így van. Sokat és sokszor voltam beteg. Ilyenkor, mikor rám tört a félelem vagy a rettegés a holnaptól, igazából csak ezzel tudtam foglalkozni, más nem érdekelt, egészen addig, míg nem javult az állapotom. Azt hiszem unatkozni csak nagy "jódolgunkban" tudunk, amikor is semmibe vesszük az idő múlását, vagy elherdáljuk a drága időnket. Itt az idő nagy jelentőséggel bír, kihasználatlanul hagyjuk, és eltékozoljuk azt az időt, amit egyébként a javunkra fordíthatnánk.

Sokfélék vagyunk, sokféle érzelmekkel, indulatokkal, bölcsességekkel. Mindenki úgy éli az életét, ahogy az tőle a legjobban telik. Néha azért nem. Mindig vannak kifogásaink, amik túlnőnek rajtunk. Szeretünk beszélgetni egymással. Közvetlen kaput nyit két ember között, nem kell kézzel-lábbal mutogatnunk, mint őseinknek. A szavak hatalmat adnak nekünk. Játszhatunk velük, megdorgálhatjuk szeretett gyermekünket, szerelmet vallhatunk, tanácsot adhatunk valakinek, vagy egyszerűen csak szépen fejezzük ki magunkat, mert így szeretnénk.