Unatkozni talán a legrosszabb dolog a világon. Nem is szeretünk, valljuk be! A címben írt idézet hűen tükrözi, hogy ha valami bánt minket, esetleg betegek vagyunk, semmi más nem foglalkoztat minket, csak a saját problémánk. Ez egyszerűen így van. Sokat és sokszor voltam beteg. Ilyenkor, mikor rám tört a félelem vagy a rettegés a holnaptól, igazából csak ezzel tudtam foglalkozni, más nem érdekelt, egészen addig, míg nem javult az állapotom. Azt hiszem unatkozni csak nagy "jódolgunkban" tudunk, amikor is semmibe vesszük az idő múlását, vagy elherdáljuk a drága időnket. Itt az idő nagy jelentőséggel bír, kihasználatlanul hagyjuk, és eltékozoljuk azt az időt, amit egyébként a javunkra fordíthatnánk.

Amikor betegek vagyunk vagy valami nyomaszt minket, első gondolatunk mindig az, hogyan is jöjjünk jól ki mindebből a leghamarabb. Gondolkozunk, terveket szövünk, megteszünk bizonyos dolgokat, amikről sejtjük, hogy segíteni fognak nekünk. Legrosszabb esetben magunkba roskadunk, de ez sem egyenlő ugye az unalommal, mert minden porcikánkkal arra törekszünk, hogy meggyógyuljunk vagy a zavart helyzetünkből minél gyorsabban kilábaljunk.

Szokták mondani, hogy - magára vessen, aki unatkozik! -, hiszen sokkal okosabb dolgot is kitalálhatott volna magának arra a napra. Mégis, én is megtapasztaltam, hogy milyen rossz érzés unatkozni. Nézni a semmit, csodálkozni a nagyvilágba, vagy éppen tehetetlenségünkben alvásra kényszerítjük magunkat, gondolván, mire felébredünk megváltoznak körülöttünk a dolgok. De ez nincs így. Csak önmagunk változtathatjuk meg a botrányosan unatkozó énünket. 

Tanulság: - Mindig legyen a kezünk ügyében egy papírlap, amire felírjuk, hogy mitől unatkozunk, ha esetleg így lenne. Mert sokkal könnyebb kikászálódni belőle, ha szembesítjük magunkat a ténnyel. Amikor érezzük, hogy elfog a kétség, mert nem tudjuk mitévők legyünk, hogy áldatlan állapotunkat megszüntessük, gondoljunk mindig a fenti idézetre, és nem lesz kedvünk semmittevéssel tölteni az időnket.