Volt idő, amikor ha pénzt kértek tőlem az utcán emberek (akiknek épp szükségük volt rá), adtam pár száz forintot, hogy boldoguljon szorult helyzetében. Volt, aki csak haza akart menni, de nem volt meg az utazáshoz az összes pénze. Volt, aki kenyérre kérte a pénzt. Volt, aki nem pénzt kért, hanem, hogy cseppentsek a szemébe a szemcseppből, mert ő egyedül nem tudja megoldani. Volt, hogy dülöngélő (nem részeg), rossz passzban lévő bácsit segítettem haza az utcán. És még sorolhatnám. De volt egy időszak, amikor azt hittem, hogy rosszul cselekszem, ha pénzt adok, lehet, hogy az első kocsmában felhörpinti belőle a korsó sört.

De azután láttam társaimat, hogy ők is adnak némi forintot a rászorulóknak, így elengedtem ezt a rossz ítéletet a magam részéről. Semmi közöm hozzá, hogy ki mire költi a pénzét. Kért, és én adtam. Ennyi. Az én lelkivilágom lett volna szegényebb, ha nem így teszek. Volt, hogy utcán zenélő fiatal srácnak dobtunk a kalapjába némi aprót, mert tetszett, ahogy zenél. Sokféleképpen fejezhetjük ki a rokonszenvünket vagy az ellenszenvünket is. Mindig önmagadra koncentrálj! Ha neked nem jelent gondot, ha idegen embereknek adsz pénz, akik szorult helyzetben vannak, akkor elmondhatod, hogy nyílt szívű és adakozó típus vagy. Volt egy időszak, hogy a szájjal és lábbal festőknek küldtem pénzt, cserébe ők borítékkal ellátott saját festményeikkel díszített karácsonyi üdvözlő lapokat küldtek cserébe. Nagyon szépen festettek, és sérültek voltak, mert vagy a karjuk vagy a lábuk hiányzott, vagy mindkettő.

Tanulság: Ne ítélkezzünk elsőre! Nem tudhatjuk, hogy melyik személyiség mögött milyen érzelmek bujkálnak, milyen emberekkel is hoz össze a jó sorsunk. Csak a saját értékrendünkkel törődjünk, és ha ebbe vígan belefér az, hogy adományozunk mondjuk könyveket, játékokat vagy ruhákat, akkor tegyük meg. Nem tudhatjuk, hogy a segítségünkkel milyen örömöt is okozhatunk egyes embereknek, gyerekeknek. Aki ad, az hamarosan kapni is fog, mert így van kitalálva ez a rendszer.