Talán néha túlontúl szeretjük a fényűzést, szeretünk olyan dolgokat cselekedni, amikről lerí, hogy nem magunkat adjuk ilyenkor, inkább utánozunk valakit vagy valakiket. Miért is van ez? Irigyeljük talán, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb? Ez nincs mindig így, de amit tehetünk, hogy észhez térünk minél hamarabb.

Jobb a valóság talaján mozogni, mint kiköltekezni magunkból, erőnk felett teljesíteni, mikor nem vagyunk képesek rá. Az elégedettség nem azt jelenti, hogy mindent elfogadunk úgy, ahogy az elénk tárul. Mi is részese vagyunk a világnak, és épp úgy alakítjuk, formáljuk, mint más. Az, hogy ki milyen gazdag is valójában, nem mindig a pénz dönti el. Sőt! Van, mikor egyáltalán nincs is köze hozzá. Az, hogy szükségünk van pénzre, hogy boldogulni tudjunk az életben, csak egy része a napjainknak. A másik, a nagyobb és fontosabb rész valójában ott lakozik bennünk, a szívünk legrejtettebb zugában. Ami bennünk rejlik, az az igazi gazdagság, és oda hétmérföldes csizmával sem engednénk be senkit. Ez tükröződik rajtunk, mindenki látja, mindenki észreveszi és mindenki tudja is. 

Akik hivalkodnak a gazdagságukkal, nem biztos, hogy vagyonosok is. Vagy csak azok, és más értékrendben nem gondolkodnak. Az a legegyszerűbb, ha mindenki addig takarózik, ameddig a takarója ér. Sokszor fordulhat az életünk más irányba, és még csak nem is sejtjük, hogy hol fogunk éppen kikötni, landolni. 

Tanulság: - Mindig add önmagadat, és ne mérd folyton a pénzhez magadat. Igazából mindenki olyan gazdag, amennyit el is hisz magáról, és amit a környezete felé tud nyújtani. Nyugodtan bízd magadat a szíved ritmusára, ami ott lakozik, az még nagyot nem tévedett veled kapcsolatban, azt hiszem.