Az is lehet, hogy egyszerűen csak szeretünk néha beszélni, fecsegni, még akkor is, mikor alig van mondanivalónk. Ilyenkor fordulhat elő, hogy bármit kimondunk, csak valaki hallgasson meg már végre! 

Az ember lánya azt hihetné, hogy önmagunkról semmi pénzért nem mondanánk rosszat, hiszen ki az, aki rossz színben szeretné önmagát feltüntetni? És ez általában, normális körülmények között így is van. De, előfordulhat olyan helyzet, amikor már magáért a beszélgetés kedvéért szólítunk meg másokat például orvosi várókban, vagy éppen buszmegállóban elegyedünk szóba valakivel. Én is emlékszem saját magamra, amikor így tettem, és amikor végül otthon visszapergettem az idő kerekét, csodálkozva tapasztaltam, miket nem mondtam vadidegen embereknek csak úgy magamról. Olyan féltve őrzött titkokról is eshet szó ilyenkor, amit hét pecsét alatt őrzünk, de már valakinek el kellett mondanunk, mert nem bírtuk magunkban tartani. 

Valljuk be, szeretünk beszélgetni! A kommunikáció nagyon fontos az életünkben, és még azok is, akik nehezen nyílnak meg emberek előtt, ők is érzik ezt. Igazából szerintem nem akarunk rosszat mondani magunkról, ennél sokkal jobban szeretjük magunkat. Inkább adódhat olyan élethelyzet, mikor például túl magányosak vagyunk, vagy a mélabú küszöbén állunk, ilyenkor érezzük azt, hogy ki kell mondanunk, amiket gondolunk magunkról,  még ha ezek negatív jelentésű mondatok is. Minden mindegy alapon kitárulkozunk mások előtt, és egy kicsit a szívünk is megnyugszik ilyenkor.

Tanulság: - Mindig figyeljünk magunkra, főleg a beszédünkre, hiszen a többi ember épp ebből állapítja meg elsősorban, hogy milyenek is vagyunk, hogyan gondolkodunk, milyen a lelkivilágunk. Tanuljuk meg a leckét, és lehet, hogy általános érvényű lehet a gondolat, miszerint: -"mielőtt szólsz, számolj háromig, és csak akkor beszélj, ha tudod mit szeretnél mondani."