Messziről lerí rólunk, ha boldogok vagyunk, örülünk az életnek és majd szétvet minket a jókedv, az öröm, az elégedettség. Mindennek tudunk örülni, semmi sem veszi el a jókedvünket, vidámak vagyunk, és ilyenkor szinte minden sikerül az életünkben, akármihez is nyúlunk.

Azt viszont, hogy mi okozta ezt a nagy örömöt, mi okozta a mi boldogságunkat, nem mindig tudjuk jól kitalálni, jól megfogalmazni. Lehet, véletlenül történt valami, ami egyszerre megváltoztatta az életünket, a sorsunk 180 fokos fordulatot vett, és ebből adódóan határtalan a jókedvünk, nem is lehet ilyenkor összeveszni sem velünk, mindenkit úgy fogadunk el, amilyen ő a valóságban. De az is lehet, hogy a szívünk kis zugában őriztük a kis céljainkat, amiket sikerült elérnünk, célhoz értünk, és ilyenkor elégedettek vagyunk önmagunkkal, s boldogság járja át a lelkünket. Vagy lehet, sikeresek lettünk, lehet, épp lediplomáztunk, vagy szakmát szereztünk magunknak, vagy épp tökélyre fejlesztettük magunkban az akaraterőnket, a kitartásunkat és életmódot tudtunk váltani. Sok minden okozhatja, hogy most olyan boldogok vagyunk, hogy nálunk boldogabbat már találni sem lehet hetedhét országban. 

A boldogság valami megfoghatatlan érzés, olyasmi, amire mindig is vágyunk, és mindig is vágytunk, de nem tudtuk megfogalmazni magunkban, hogyan is érhetnénk el. Kerestük, kutattuk magunkban, másokban a lehetőségét, s reméltük, hogy valamiben rátalálunk igazi boldogságunkra. Azt szokták mondani ugye, hogy - magára vessen, aki boldogtalan! -, aki nem tud rátalálni arra az örömérzésre, ami az egész napját feldobja, amitől annyira elégedett mindennel. Apró kis tettek, cselekedetek, de már egy szál virág is okozhatja, hogy a mennyekben érezzük magunkat, bár igazából lehet, nem értjük, nem tudjuk megfogalmazni, hogy mitől is repdesünk a boldogságtól éppen. Talán szeretnénk a szívünkben elraktározni ezeket a pillanatnyi örömforrásokat, hogy senki se találjon rá, és mindig kéznél legyenek, ha szükségünk van rájuk. Szeretnénk sokáig megőrizni magunknak, mert amikor elmegy a kedvünk vándorútra, akkor nem lenne más dolgunk, mint elővarázsolni a kis szívünk mélyéről őket, és máris jobb színben látnánk a világot.

Tanulság: - Azt hiszem, igaz, ami az idézetben megfogalmazódik, mert nem lehet szavakkal átadni azt az örömérzést, azt a jókedvet, amit akkor élünk át, mikor a legboldogabbak vagyunk. Egyszer csak jön, és elsöpör az utunkból minden bajt, minden sérelmet és mi átadjuk magunkat annak a frenetikus érzésnek, ami a szívünket betölti. Talán ezért is igyekszünk minél tovább magunknál tartani ezeket a szép érzéseket, hogy a boldogságunk sohase múljon el. :)