Meg kell hagyni, társaslények vagyunk, kevés olyan ember él e világon, akik remete módjára az egyedüllétet választják. De mégis, van hogy rákényszerülünk egyedül élni. Akit eddig is sok ember vett körül, netán nagycsaládban nőtt föl, őneki valószínű, hogy furcsa lenne egyedül boldogulnia az életben.

Gyermekeink csodálatos teremtmények! Olyan felhőtlenül tudnak játszani, örülni mindennek, amit csak kapnak az életüktől, hogy igazán irigylésre méltók. Semmilyen haragot nem találhatunk bennük, teljes szívükkel szeretnek minket még akkor is, mikor kicsit megdorgáljuk őket. Annyira feltétel nélkül szeretnek, mint senki más.

Sok beszédnek sok az alja - szoktuk mondani, amikor már nagyon ununk valamit, és nem tudjuk értelmezni, amit hallunk. Próbálunk figyelni, de csak az üres beszédet halljuk, nem támasztják alá az elmondottakat valódi cselekedetek. 

Rettentő türelmetlen ember vagyok, és ennek számtalanszor megittam már a levét. Sosem tudtam várni másnapig egy döntésemmel, hirtelen gondolkodtam, és ennek gyakran megfizettem az árát. Jó lett volna, ha én is aludtam volna egyet, amikor még azt sem tudtam, hogy milyen módon kászálódok ki a bajomból. 

Sokszor ér minket szerencsétlenség, vagy legalább is mi annak tulajdonítjuk. Attól függ milyen szemüvegen át látjuk az eseményeket, lehetnek szerencsés pillanataink, és kevésbé szerencsések.

Saját magam életéből rengeteg ilyen példát tudnék mondani, ami igaz a címbéli mondatra, de azt hiszem, mindenkit inkább a saját élete érdekel. 

Az is lehet, hogy egyszerűen csak szeretünk néha beszélni, fecsegni, még akkor is, mikor alig van mondanivalónk. Ilyenkor fordulhat elő, hogy bármit kimondunk, csak valaki hallgasson meg már végre! 

És, lehet, hogy ebben a sorrendben is kellene cselekednünk. Milyen sokszor estem abba a hibába, hogy hamarabb szóltam, mint kellett volna vagy illett volna! Meg is bántam mindannyiszor, de ugye visszacsinálni dolgokat már nagyon nehéz, szinte lehetetlen. És akkor ott állunk megszégyenülve, kiszolgáltatottan, a saját magunk hibájából. 

Hiába minden igyekezetünk, ha kimaradunk a jóból. Hiába kergetjük az álmainkat, ha nem valósulnak meg. Hiába lesz rengeteg pénzünk, ha nem tudunk örülni neki. Hiába van ezernyi lehetőség előttünk, ha nem használjuk ki őket. Minden hiábavalóság, ha kárba vész a szemünk láttára.

Hol sírunk, hol nevetünk, érzelmeinktől függően. Mikor jókedvűek vagyunk, úgy repdesünk a boldogságtól, hogy madarat lehet velünk fogatni, de amikor kedvetlenebbek vagyunk, azt nem szívesen mutatjuk meg másoknak. Szeretnénk elbújni a világ elől, hogy minél hamarabb újra vidámak és boldogok lehessünk.